Amikor elkezdtem tervezgetni a nyári varrótáborunk programját, leülve a számítógép elé, böngészgetni kezdtem, hogy milyen érdekességeket mutathatnék meg a táborozó lányaimnak, ami helyszínünk, a Tiszazug történetéhez és művészetéhez köthető. Igyekeztem szerteágazóan felkutatni minden olyan gyűjteményt és kiállítást, amely segíthet alaposabban megismerni a térség tárgyi- díszítőművészeti, illetve kulturális hagyatékát, és természetesen a Tiszazugi Földrajzi Múzeumot semmiképpen nem hagytuk volna ki, ám ahogy jobban elmélyedtem a Múzeum honlapján található anyagokban, megakadt a szemem „Kató néni házán”, és az „interaktív női szabóműhely kifejezésen”, így aztán biztos voltam benne, hogy "kincset találtam"! A honlapon tett felfedezést rövid e-mailváltás és telefonbeszélgetés követte Béres Mária igazgatónővel, aki nem pusztán nagyon kedvesen fogadta az érdeklődésünket, hanem felajánlotta egy különleges foglalkozás lehetőségét is, amely keretein belül kipróbálhatjuk a régi, korabeli varrógépek használatát.
Kíváncsian vártuk a találkozást, bevallom, személyesen is egy ideje különösen foglalkoztat az iparosodás előtti technikák felelevenítése, a tanítványokkal sokat beszélgetünk a varrás történetéről, a régi tudás megőrzésének jelentőségéről, így annak lehetősége, hogy ki is próbálhatjuk a régi technikákat, őszintén felcsigázta az érdeklődésemet.
Megérkezve Tiszaföldvárra Köles Gizella szabóműhelyébe, egyértelmű volt, hogy „hazaérkeztünk”. A varrás szerelmeseinek ez a ház, érkezzenek a világ bármely részéről is, bizony egy hazaérkezés, nem tudok ennél jobb szót mondani rá. A ház berendezésének hangulata, az eszközök, a százéves Singer gépek, és a vasból készült, éles ollók jellegzetes illata, a próbababán a gyönyörű kék ruha, mögötte a ropogós papírra rajzolt szabásmintával…. és már látjuk is a mozdulatokat, ugyanazt a testtartást, ahogy – mint mi is – mindenki, aki varr, a géphez ül, ahogy átlép a vasalóhoz, hogy letisztázza a hajtást, vagy ahogy a szabóasztal mellett tűzi a gombostűkkel megjelölt illesztést, óvatos, de pontos mozdulatokkal fércel, hajt, varr… Ránéztem a lányokra,, és láttam, ahogy csillan a szemük: ez egy csodavilág – a mi világunk!
Az érdekes korabeli fényképek segítségével életre kelt Köles Gizella történetének gazdagsága, és aki olvasni tud a történelem lapjai között, máris látja, hogy ez a ház nem egy „egyszerű” szabóműhely, hanem egy olyan kortörténeti tanúságtétel, melynek feldolgozása további kutatás után kiált, hiszen ez a ház több szálon jeleníti meg az elmúlt több mint száz év történetét, de azon belül is a második világháborút követő évitizedeket. A történelmi változások elfogadása, de mégis a belső szabadság lüktet Gizella fércelő mozdulataiban, ahogyan „idegenben” élő testvérei segítségével becsempészheti a nyugati divatot Tiszaföldvár és környékén élő asszonyok ruhásszekrényeinek és lelkének hajtásaiba… Oh, oldalakon keresztül lehetne vizsgálódni ( és fogok is ) arról, hogy vajon milyen hatással lehetett a szűkebb és tágabb környezetre egy ilyen pici kis szabóműhely, amely a maga módján mégis két világ közti diszkrét közvetítő szerepét kapta, és amely szerep, talán láthatatlanul egészen egyedülálló védjegyévé is vált…
Hála a meghívott, szakértő asszisztenseknek, a látogatás valóban egy aktív időutazássá vált, hiszen a fiatal tanítványok odaülhettek a Singer-gépekhez, és a szakértők tanító felügyelete mellett megízlelhették, hogy a valóságban nem is olyan egyszerű ráérezni ezeknek a régi, lábbal hajtós gépeknek a működésére: hogy egészen más típusú mozdulatokat és más típusú koncentrációt igényel a velük való varrás, ám, ha sikerül ráérezni a „ritmusra”, akkor olyan kapcsolatba kerül ember és gép, mint amilyen talán – egy banális hasonlattal élve - hangszer és zenész között alakulhat ki.
És miközben a csapat egyik része a varrógépekkel ismerkedett, a többiek élvezettel lapozgatták az ötvenes és hatvanas évek nagy svájci divatkatalógusait, sőt akadt a lányok közül, aki azonnal papírlapot ragadott, és vagy a katalógusból, vagy pedig a kiállított kötényruhákat lemérve, már rajzolta is a szabásmintát (és később meg is varrta -- erről külön bejegyzésben itt olvashatsz, kedves Olvasó), illetve voltak, akik még nagyobb lelkesedéssel vetették be magukat a „ruhaterembe”, ahol felpróbálhatták az igényesen megvarrt jelmez- és ruhatár darabjait, mi több, az igencsak mókás szelfi-géppel meg is örökíthették ezt a különleges pillanatot. És ha mindez nem lett volna elég, a múzeum munkatársaival levendulás vászonzsákokat is varrhattak a lányok, melynek kiszárított levendulái az ámulatba ejtően gyönyörű virágoskertből kerültek a kicsiny, de annál inspirálóbb kreatív szoba munkaasztalára.
Hálás köszönetünk Béres Mária igazgatónő és munkatársai szenvedélyes és elkötelezett munkájáért, amivel meglátták és megvalósították ezt a csodát, ami eddigi tapasztalatom alapján egyedülálló Magyarországon és egész Európában is. Nem csak bízom benne, de tudom, hogy ez a mostani látogatásunk egy fontos találkozás első fejezete, melyet még hosszú, és izgalmas fejezetek fognak követni, mert túl azon, hogy a jövőben minden varrótábor alkalmával ellátogatunk ide, és ahol tudjuk, népszerűsítjük Köles Gizella szabóműhelyét, már most gondolkozunk olyan foglalkozás-sorozat kidolgozásán, amelyekkel aktívan csábíthatjuk a látogatókat a tájházba, ahol a történelmen keresztül megismerkedhetnek a varrás örömével is, ily módon is továbbadva Gizella páratlan szellemi és művészeti hagyatékát.
Szívből ajánljuk a látogatást mindenkinek, akit szenvedélyesen érdekel a varrás, és szeret valódi kincseket felfedezni! Mert ez a hely kincs és varázslat egyszerre!
